Az 51 éves gyönyörű színésznő szerint sokak életét a külvilág irányítja – az onnan érkező impulzusoktól várják a megerősítést akár nőiességükben, anyaként vagy karrierben.
Miközben ha megerősítjük, megszeretjük önmagunkat annyira, hogy meg tudjuk adni magunknak a korábban kívülről várt elismeréseket az egyértelműen egy harmónikusabb életvitelhez vezet, ami ebben a próbatételekkel teli élethelyzetben is nagyon nagy segítség lehet a nők számára.
A külső-belső harmónia az, ami igazán számít, és amit minden életszakaszban ápolni kell.
A változókor minden nő életének természetes szakasza, amely hormonális változásokkal jár. A nőiesség megőrzéséhez a felkészülés lehet a kulcs ebben az időszakban. Dobó Kata azt vallja, hogy ez nem egy lezárás, hanem egy új kezdet lehet, amelyben ugyanúgy harmóniában élhetünk a testünkkel.
„Mindig is hittem abban, hogy a szépség nem kor függvénye. A külső-belső harmónia az, ami igazán számít, és amit minden életszakaszban ápolnunk kell” – fogalmazott a színésznő.
„45 éves koromban szerettem meg feltétel nélkül önmagam, - egészen másképp fest a világ, amikor ez megtörténik az emberrel” – hangsúlyozta a Pokoli rokonok sztárja. Hisz abban, hogy a belső változás ereje visszatükröződik a külső megjelenésben is.
„Korábban sokszor mások elvárásaihoz próbáltam igazodni, a külső körülményektől tettem függővé, hogyan érzem magam. De éreztem, hogy többről kell, hogy szóljon az élet – nem kívülről befelé, hanem belülről kifelé kell élni. Ha elfogadod önmagad, akkor elfogadóbb leszel a körülötted lévő világgal is. Ezzel az új gondolatisággal a puzzle darabok a helyükre kerültek. Minden korszaknak vannak nagyon nehéz és szép pillanatai is,- de a belső építkezés nagyon meg tudja támasztani az embert a kihívások közepette is. Aki magabiztosabb, az szebbnek is látja magát.”
Dobó Kata önismereti útja során egyre fontosabbá vált számára a vitalitás megőrzése, a minőségi élet támogatása és a természetes megoldások keresése. Ezért is tud azonosulni a Seven Sekina DIVA termékcsalád küldetésével, amely a változókorra való tudatos felkészülést és a nőiesség megőrzését helyezi a középpontba. A termékcsalád szlogenje – „Őrizd meg a benned élő dívát – a változás küszöbén is” – egy olyan üzenet, amelyet ő maga is teljes szívvel magáénak érez.
„Mindig is odafigyeltem arra, hogy milyen hatóanyagokat viszek be a szervezetembe, és hiszek abban, hogy a természet erejével hosszú távon is megőrizhetjük a vitalitásunkat” – osztotta meg tapasztalatait Dobó Kata. „A márka – amit magam is használok – filozófiája nagyon közel áll hozzám. ‘A seven’, vagyis a hetes szám azt jelenti: jó úton jársz; a Sekina pedig a test, a lélek és a szellem gyógyításának angyala.
Hiszek abban, hogy az a szemlélet, amit a márka képvisel – Hatékonyság az előtérben, tudomány a háttérben – valódi értéket ad. A DIVA termékcsalád kutatásokkal igazolt, minőségi összetevőkkel dolgozik, és pontosan azt nyújtja, amit én is keresek: megbízható, természetes támogatást a női test változó igényeire.
Hiszem, hogy a szervezet mindig jelzi, hogy mire van szüksége, és ezekre a jelekre figyelni kell. Egy idő után mindenből kevesebb termelődik a szervezetünkben, ezért tudatosan vissza kell pótolnunk mindazt, amit elvesztünk.”
A Seven Sekina DIVA termékcsalád különlegessége, hogy célzott hatású kollagénekkel támogatja a rászoruló szöveteket, emellett a változókor tüneteinek enyhítésére is hatékony formulát kínál. Mindezek kiegészülnek óceáni gyöngyporral mely segít a szervezetnek saját kollagéntermelését is ösztönözni.
„A legfontosabb, hogy minden nő tudja: ebben az időszakban is lehetünk sugárzóak, energikusak és önazonosak. A DIVA pedig pontosan ezt segíti. A Harmony nevű termék hivatott a tüneteket enyhíteni, segíti a mentális frissesség megőrzését, csökkenti a stresszt és támogatja a hormonális egyensúlyt.
A DIVA kollagénválogatás pedig olyan problémákat céloz meg, mint a csontok gyengülése, izomvesztés, bőr rugalmasságának csökkenése. Biztos vagyok benne, hogy a közelgő változókor nem akadály, hanem egy új lehetőség arra, hogy tudatos és magabiztos nőkké váljunk” – fogalmazott Dobó Kata.