Egy családi ház életterének bővítését legegyszerűbben úgy érhetjük el, hogy egyszerűen kimegyünk a szabadba. Ahhoz, hogy kint is otthonosan érezzük magunkat, hasonló hozzáállással kell megközelíteni teraszok, kerti kiülők berendezését, mint ahogy ezt zárt térben is tennénk. Ennek egyik fontos eleme a biztonságos burkolatok mellett a funkcionális kerti világítás. Pontosan azokat a szabályokat célszerű követni a kertben, mint a belső terekben.

Kerti ösvények és lépcsők

Bár a világítás által keltett hangulat nagyon fontos, a kerti ösvények és lépcsők tekintetében elsősorban a biztonságos közlekedésre fektessük a fő hangsúlyt A közlekedőutak mellett, az elvakítás miatt inkább lefelé irányított fényű, alacsony állólámpákat helyezzünk el, amely nem csak a járdát, hanem a mellette lévő növényzetet is megvilágítja, lépcsőnél pedig a lényeg, fogy minden fok jól látható legyen, és ne kerüljön árnyékba. Mindkét esetben a burkolatba süllyesztett lámpákkal megkapó látványt érhetünk el úgy, hogy a biztonságos közlekedés is teljesül.

Növények a fókuszban

Egy nappaliban a falon lévő képmegvilágításának, a sarokban elhelyezett, visszafogott fényű állólámpának is megvan a maga funkciója, fókuszpontot ad, a gyenge fényerő mindösszesen kiemel egy olyan pontot, ami a teret megtöri, élettel telivé teszi. Nincs ez másként a kültérben sem, egy-egy díszcserje vagy fa megvilágítása különleges élményt ugyan ad, de a fényének egyetlen funkciója a díszítés. Ha kiválasztjuk azt a néhány, este is izgalmas látványt adó növényt, amely a legszebben mutat a visszafogott világítással, akkor az a kert teljes összképét meghatározza majd. Teszteljünk le egy  zseblámpával, vagy akár a telefonunk vakujával, hogy milyen szögből megvilágítva adja a legszebb látványt a kiválasztott néhány növény.

Terasz világítás

A terasz megvilágításánál kicsit összetettebb megközelítést válasszunk. Ha éppen vacsorázunk, erősebb fényre van szükség, közvetlenül az asztal fölött. Ha csak egy esti-éjszakai beszélgetést folytatunk, akkor éppen ellenkezőleg, az erős fények helyett a visszafogott fényerő a meghittségre, csendességre int. Akár egy izzósor a pergolán, akár néhány mécses elég fényt ad ahhoz, hogy lássuk egymás tekintetét, és ennél többre nincs is szükség.

Medencevilágítás

Az esti-éjjeli fürdőzés egészen különleges élmény. Ha olyan szerencsés helyen élünk, ahol az alacsony fényszennyezettség miatt látható a csillagok fénye, az önmagában különleges hangulatot ad. A medence oldalfalába épített fények nemcsak a fürdőzés biztonságát szavatolják, hanem a víz felszínéről az apró hullámok által megtört fény mozgása is lenyűgöző hatást kelt. Egyre többen választanak megfizethető, merev vázas medencét a kertbe, amelyhez – a beépített világítás helyett – választhatunk úszó, napelemes lámpákat.

Bármilyen világítást is szeretnénk, elsőként tervezzünk, nézzünk példákat online fotógyűjteményekben, magazinokban, részesítsük előnyben az alacsony energiafelhasználású és napelemes világítótesteket. Nem az a cél, hogy egy repülőgép biztonságosan le tudjon szállni a kertben, hanem csak az, hogy nekünk legyen annyi fény, amennyire az adott funkciójú kertrészben, az ott végzett tevékenységre elegendő. Hasonlóan a belső terekhez, válasszunk több, külön is kapcsolható kerti lámpát, hogy ne csupán a feltétlenül szükséges funkciót lássa el a kerti világítás, hanem különleges hangulatával meghitt légkört is teremtsen. Na, gyerünk ki tervezni!


Otthon