A vevők számára leginkább a szobák száma fontos egy ingatlan kiválasztásakor, az elképzeléseikhez ezért ragaszkodnak, ugyanakkor az alapterület esetében már kompromisszumkészebbek: hajlandóak eltérni akár felfelé, akár lefelé is az előzetes tervektől - jelezte Garaba Gergely, a Balla Ingatlan belvárosi irodájának szakmai vezetője. Az alapterület esetében ugyanakkor fontos, hogy az elosztásnak valamiképpen kompenzálnia kell azt a hátrányt, amit az elképzeléseiktől eltérő alapterület okoz - tette hozzá a szakértő.
Ugyanakkor találkozott már olyan vevőkkel is, akik hajlandóak voltak szobaszám-követelményükből is engedni, ugyanis a konkrét esetben a kiválasztott lakás elrendezése és alapterülete lehetővé tette számukra a megfelelő élettér kialakítását. Az ingatlanközvetítő tapasztalatai szerint a vevők ritkán tévednek az alapterület és a szobaszám meghatározásakor, és mintegy 90 százalékban jól állapítják meg, hogy milyen térre van szükségük a napi életvitelhez.
Természetesen olykor belefutnak abba a helyzetbe, hogy egy bizonyos lokációban nem találnak az elképzeléseiknek megfelelő alapterületű és szobaszámú lakást olyan összegért, ami a rendelkezésükre áll. Ilyenkor jellemzően, nem a szobák számából engednek, hanem inkább a lokációból: elkezdenek olcsóbb kerületekben keresgélni. Ebben az esetben is fontos azonban számukra a jó közlekedés, vagyis elsősorban a kötöttpályás tömegközlekedési vonalak megállóinak környékén keresgélnek.
Az ingatlanközvetítő megfigyelései szerint egyébként most, hogy a kamatok emelkedésnek indultak és az infláció is gyorsul, könnyebben kötnek kompromisszumot, de az továbbra is megfigyelhető, hogy inkább a lokációból engednek, mint az alapterületből és a szobaszámból.
Érdemes persze tudni, hogy a szobaszám nem árul el mindent egy lakás használhatóságáról. Ilyen szempontból fontos az elrendezés is, ami ideális esetben külön nyíló szobákat jelent. Ha két egymásból nyíló szobája van a kiszemelt lakásnak - ami jellemző a belvárosi lakásoknál - az az átjárás miatt sok esetben kellemetlen, és így a szobák nem használhatók teljes értékű, önálló szobaként - hívta fel a figyelmet a Balla Ingatlan szakértője.
Emellett az is lényeges, hogy rendelkezésre álljon egy nagyobb közösségi tér, tipikusan egy nagyobb méretű nappali, akár amerikai konyhás elrendezésben, valamint az egyes szobáknak a mérete is “élhető” legyen. Tehát a kamrából átalakított néhány négyzetméteres szobák nem számítanak teljes értékű helyiségnek.
Megfigyelhető egyébként az is, hogy a vevők, amennyiben gyermekes családról van szó, vagy családalapításban gondolkodnak, akkor megpróbálnak hosszú időre előre tervezni - jelezte az ingatlanközvetítő, aki szerint azonban alapvetően csak néhány évre látnak előre a vevők, és ezen feltételezett közeljövőben felmerülő igényeiknek megfelelően próbálják meghatározni a szobaszámot. Ami vagy sikerül, vagy nem.
Ezért az ingatlanközvetítő elsősorban azt tanácsolja, hogy próbálják meg minél alaposabban átgondolni, hogy miként alakulnak majd az igényeik hosszú távon. Alaposan mérlegeljék, hogy milyen jövőt képzelnek el a maguk és gyermekeik számára. De ne csak egyetlen forgatókönyvet vázoljanak fel, mert ha kellő megfontolás nélkül beleugranak egy sok kompromisszummal járó ingatlanvásárlásba, abból csak anyagi veszteségük fog származni, az újraköltözéssel járó plusz tennivalókról már nem is beszélve.
Garaba Gergely szerint érdemes megfogadni ingatlanvásárlásnál a “kevesebb néha több” elvet, ami alatt azt érti a szakértő, hogy sokszor a megálmodottnál kevésbé jó lokáció lesz a megfelelő választás. Így olcsóbban egy nagyobb ingatlant és jobb elrendezést kapnak, egy kicsit hosszabb utazásért cserébe, miközben egy szellősebb, zöldebb városrészben élhetnek, amely infrastrukturális szempontból talán ugyanolyan jól ellátott.