Magyar divatmárka áll ki az alacsony hölgyek mellett!

Eddig semmilyen képviselete nem volt az alacsony nőknek Magyarországon. Annak ellenére sem, hogy a hétköznapjaik gyakran nehezebbek, mint magasabb társaiké – mondja Janik Anita, petite size designer, a Petite Anita Janik alacsony nőkre tervezett magyar designer márka társalapítója, aki 2016 óta kutatja a divat e területét. Tapasztalata szerint a divatvilág által meghatározott nőideálnak köszönhetően sokakat ér negatív megkülönböztetés a testmagasságuk miatt.

“Sajnos sok alacsony nőt nem vesznek komolyan a munkahelyén, vagy az élet egyéb területein. Nekem is rengetegen mesélték el, hogy már az iskolában kigúnyolták, törpillának nevezték őket. Ezt idővel meg lehet tanulni kezelni, de megszokni nem, hogy olyanért kritizálnak, amiről nem tehetünk. Egy ilyen bélyeg pedig felnőttkorban is nyomot hagyhat sokunk lelkén. Nem beszélve arról, hogy sokan könnyen hiszik azt emiatt, hogy nincs helyén az önbecsülésük, lenézik őket, vagy legalábbis másképp kezelik” – mondja.

Gyakran előfordul, hogy az alacsony nőket még a harmincas éveikben is gyereknek nézik, ezért például a gyerekosztályra irányítják a ruházati üzletekben, vagy nem engedik be személyi nélkül a szórakozóhelyekre.

De akadnak gyakorlati problémák is: például nem érik el a magas polcot bevásárláskor, az autó pedáljait, vagy épp a kapaszkodókat a tömegközlekedési eszközökön, illetve a magas pultokat. Az pedig csak a hab a tortán, hogy a petite size nők számára a megfelelő ruhadarabok beszerzése is problémás lehet.

“Ki lehet fogni alacsony nőként olyan ruhákat, ami ha szerencsénk van jól áll, vagy egy jó varrónő segítségével úgy alakítható át, hogy nem lesz észrevehető a változtatás. Viszont ez sok macera és az ilyen ruhákból mégsem érhető el olyan és akkora választék számunkra, mint a sztenderd konfekció méretekből a magasabb többségnek. Hiszen nekünk petite size nőknek például a derékbőség, derékvonal, a vállszélesség és a nadrágok hossza, ülepmélysége, térdvonala, stb. is kritikus pont lehet. Mondhatni számunkra a legtöbbször egy nyűg az öltözködés és a ruhavásárlás” – meséli a téma specialistája Janik Anita.

Jóból keveset adnak

A Petite Anita Janik alapítói éppen ezért határoztak úgy, hogy figyelemfelhívó kampányt indítanak az alacsony nőkért: hisz itt az ideje, hogy ők is megkapják ugyanazt a figyelmet, elismerést és megbecsülést, mint magasabb társaik.

Éppen ezért hozták létre szemléletformáló kollekciójukat, ahol különböző karakterű modellekkel mutatják be, hogy minden nő másképp gyönyörű, illetve – ahogy a természetes adottságuk szépségét szimbolizálni hivatott üzenet is szól –, Jóból keveset adnak.

“A Proud Petite kollekció első bemutatkozója egy különleges felirattal van ellátva. Így szeretnénk kicsit felrázni a társadalmat, és rádöbbenteni az embereket, hogy nem jó poén megjegyzéseket tenni a másik magasságára és adottságaira. Mindezt azonban frappáns módon tesszük, hogy eközben mégis mosolyt csaljunk az arcokra” – teszi hozzá a 155 cm magas Janik Anita.

A petite világ megszállottja a márka indulása óta több száz alacsony nővel találkozott személyesen:


“Sokan megkönnyebbülten lélegeztek fel a ruhák láttán, hogy ‘végre valami jó rám, és nem kell átalakítani!’ A sok csinos pici nő mellet, akiknek hozzájárulhattam a megjelenéséhez, azt is óriási sikernek élem meg, hogy rengeteg személyes üzenetet, fényképet kapok az elégedett vásárlóktól. Ma már egyre többen igénylik a minőségi, tartós darabokat. Ezért jó érzéssel tölt el, hogy ezt támogathatom alkotásaimmal, melyek mind minőségi alapanyagokból, részletgazdag kidolgozással készülnek a fenntarthatóság jegyében” – meséli.

“Akik még nem ismernek bennünket, azok az országos Petite Roadshow és pop-up eseményeken találkozhatnak velünk személyesen. Budapest mellett többek közt Győrben, Szegeden, Gyöngyösön és Székesfehérváron is jártunk az év első felében. Illetve az ország további nagyvárosaiba is szeretnénk elvinni a Petite élményt” – fűzi hozzá Dajkó György, a petite.hu társalapítója.

Ezen úttőrő kezdeményezésnek köszönhetően a petite size nők most már jobban megkaphatják a nekik járó elismerést. Ha Te is érintett vagy, itt érheted el a részleteket.


Életmód