Eltérő logikák, közös célok: hogyan működnek együtt a jövő mérnökei és közgazdászai?
2025. 04. 08.
Véletlenszerű párokba rendeződve, közösen kellett megoldaniuk egy közösen oktatott tárgy beadandó feladatait mérnök és közgazdász hallgatóknak. A közgazdászoknak többnyire az adatokkal, míg a mérnököknek inkább a határidők betartásával gyűlt meg a bajuk. A projekt végén mindkét csoport úgy érezte, hogy ő dolgozott többet, de ennek is megvan az oka.
Golfiskolát indít a BOTANIQ Máriavölgyi Golf Klub
2025. 04. 07.
A BOTANIQ Máriavölgyi Golf Klub elindítja saját utánpótlásképzését, a BOTANIQ Junior Golfiskolát, ahol már 8 éves kortól várják a gyermekeket. A fiatalok kétféle havi programrendszer segítségével fejleszthetik magukat, kezdő szinttől haladó szintig, emellett a kezdők nyári golftáborokban is megismerkedhetnek a sportággal. Mesterséges Intelligencia A Szerencsejátékban
2025. 04. 03.
A mesterséges intelligencia manapság slágertémának számít, az emberek többségének még sincs szinte semmilyen információja arról, hogy ezeket a számítógépes algoritmusokat a cégek az élet mely területein alkalmazzák és hogyan. Pedig a mesterséges intelligencia már olyan helyekre is beszivárgott, ahol kevesen számítottak rá. Szem allergia - a tavasszal együtt ez is beköszöntött
2025. 03. 31.
Itt a tavasz, és a szemallergia is: a tavaszi napsütés sokak számára nem csak örömöt, hanem kellemetlenséget is hoz. A pollenszezon kezdetével milliók életét érinti a szemallergia. A pollenhelyzet súlyosbodik és egyre több ember életminőségét rontja. Az Alensa szakértői körképe szerint a szemallergia globális kihívást jelent, és a megoldás a megelőzésben rejlik.
Kategóriák
Legnépszerűbb
-
Cigaretta árak 2023 - mennyibe kerül egy doboz cigi 2023-ban?
2022. 12. 29. -
Dohány árak 2023 - Finomra vágott dohány ára cigaretta sodráshoz 2023
2023. 01. 02. -
IQOS árak 2023 - IQOS ára dohányboltban 2023-ban
2023. 01. 02. -
Áttörés az autizmus kezelésében: rendbejött egy magyar kisfiú
2017. 05. 01. -
Fiú utónevek 2023 - Hivatalos fiú keresztnevek listája ABC rendben 2023 - anyakönyvezhető férfi nevek 2023 teljes lista
2022. 11. 09. -
Mennyibe kerül egy doboz cigaretta 2019-ben? Aktuális cigi árak listája
2019. 05. 06. -
Szabadság 2024 - Éves szabadság 2024-ben: hány szabadnapot lehet kivenni? Hány nap szabadság jár 2024-ben egy munkavállalónak?
2023. 07. 18. -
Mennyi vizet fogyaszt egy átlagos család egy nap?
2017. 01. 04. -
Mit jelent a slim fit, a body fit és a regular fit kifejezés a férfi ingeken?
2017. 02. 02. -
Anyakönyvi kivonat 2023 / 2024 - Születési anyakönyvi kivonat igénylése online 2024-ben
2022. 11. 17.
Legújabb
-
Személyi igazolvány 2027
2026. 05. 23. -
Második magánútlevél igénylése: sok magyar nem tudja, mikor járhat, pedig külföldi utazásnál komoly gondot előzhet meg
2026. 05. 23. -
Szombati csúcsokat produkáltak a bankkártyások
2026. 05. 23. -
Hogyan mászhatnak ki a gödörből a beruházások?
2026. 05. 23. -
A magyar online játék szegmensben a live játékok fejlődési tendenciái
2026. 05. 22. -
Manuálterápia: megoldás derékfájás ellen?
2026. 05. 22. -
METÁR: így működik Magyarország megújulóenergia-támogatási rendszere, és ezért érinti közvetve a villamos energia árát
2026. 05. 22. -
Ablakpárkány választás és beépítés: mit érdemes tudni?
2026. 05. 22. -
Biostimulátorok előnyei a modern mezőgazdaságban
2026. 05. 22. -
Drágább utak, ritkább járatok: miért lehet fontosabb idén az utasbiztosítás, mint maga a repülőjegy?
2026. 05. 21.

























