Hírek
Mire figyeljünk ha ingatlanügynököt bízunk meg a lakásunk eladásával?
2019.04.04. 14:36
Vannak dolgok, amelyek a legtöbb ember életében csak egyszer, vagy legfeljebb csak néhányszor fordulnak elő. Bár a világ más pontjain sokkal gyakoribb, hogy rendszeresen váltanak lakóhelyet az emberek, Magyarországon ez lényegesen ritkább, létezik talán egyfajta „röghözkötöttség”, azaz sokan nehezen szánják rá magukat egy komolyabb váltásra. Aztán persze elkövetkezik az az élethelyzet, amikor lépni kell, akár anyagi, akár racionális okokból, és kezdődhet az ingatlan értékesítése. Megint mások nem kötődnek romantikus érzésekkel ingatlanjukhoz, így könnyebben adnak-vesznek, de éppen a gyakoriság miatt nekik sem mindegy, hogy ez milyen segítséggel bonyolódik.
Pereskedjünk vagy jobb a peren kívüli megállapodás?
2019.03.27. 11:21
Amikor felmerül egy jogvita, sokan felteszik a kérdést, hogy „pereskedjünk, vagy próbáljunk megállapodni peren kívül”. Ez a kérdés az utóbbi időben még inkább aktuálissá vált, mivel az eljárási jogszabályok olyannyira formalizáltak lettek, hogy kellő jártasság hiányában egy per megindítása is komoly kihívást jelent, és ekkor még nem is beszéltünk annak megnyeréséről. Az inkontinencia - akaratlan vizeletvesztés - a férfiakat is érinti
2019.03.26. 18:50
Az inkontinencia, amely az akaratlan vizeletvesztést jelenti, ma már széles körben ismert egészségügyi probléma. A tünet az érintett számára komoly akadályt jelent a mindennapi életben, tavasszal pedig akár egy családi eseményt, vagy egy kellemesnek ígérkező hétvégi kirándulást is tönkre tehet. A vizelet csepegésével járó panaszok a férfiakat ugyanúgy érinti, mint a nőket. Az ő esetükben is gyakori jelenségnek számít. Magyarországon összesen mintegy 6-700.000 olyan ember él, aki enyhe vagy középsúlyos vizeletvesztéssel él. 25 százalékuk férfi (kb. 150-175.000 fő), és 90 százalékuk (kb. 135-160.000 fő) nem keresi fel orvosát a panaszokkal*. Pedig a tünetek megjelenése esetén fontos orvoshoz fordulni a kiváltó okok mielőbbi tisztázása és a diszkomfort érzést okozó tünetek megoldás érdekében.
Mik voltak a filmtörténet legjobb magyar filmjei? TOPLISTA
2019.03.24. 12:35
Cikkünkben a MAFAB által összegyűjtött, filmes szakértői oldalak által elkészített "legjobb magyar filmek" toplista első húsz helyezettjét mutatjuk be. A filmek szerelmeseinek ajánljuk ezt a magyar filmes toplistát, érdemes megnézni, hogy van-e rajta olyan film, amely valami okból kimaradt eddig az életünkből. Nézzük, mik tehát a legjobb magyar filmek?! Hogyan kell átíratni költözéskor a villamos áram számlát?
2019.03.23. 10:04
Gyakori eset, hogy valaki elköltözik és ilyenkor le kell zárnia a közműszerződéseket, vagyis az ingatlan eladója az ingatlan új vevőjének nevére íratják át a közműveket. Jelenlegi cikkünkben az E.On üzletszabályzatának példája alapján bemutatjuk, hogyan kell átíratni a villamos áram számlákat a régi előfizetőről az új előfizető nevére? Mennyi elektromos áramot fogyaszt egy klímaberendezés?
2019.03.20. 17:06
Mennyibe kerül egy légkondíciónáló üzemeltetése naponta, hetente, havonta? Hány forintba kerül és mennyit fogyaszt egy háztartási klímaberendezés? Hány kwh elektromos áramot fogyaszt egy légkondi, és ha azt felszorozzuk az elektromos áram árával, akkor mennyire nagy költséget veszünk nyáron a nyakunkba egy klímaberendezés használatával? Tilos lesz Facebookozni a munkahelyeken?
2019.03.20. 07:15
Az Országgyűlés a héten fogadta el a GDPR saláta előterjesztést, amellyel új korszak kezdődik az európai általános adatvédelmi rendelet életében. A törvénymódosítással kapcsolatos egyik legfontosabb kérdés, hogy valóban betiltják-e a munkahelyi Facebookozást. A válasz: igen is, meg nem is.
Magyar Kereskedelmi és Iparkamarák elérhetőségei és számlaszáma, ahová az 5000 Ft kamarai hozzájárulást kell átutalni
2019.03.19. 10:10
Cikkünkben azoknak a vállalkozásoknak kívánunk segíteni, akik szeretnék határidőre teljesíteni az évi kamarai hozzájárulás megfizetését. Minden vállalkozásnak évente 5000 Ft kamarai hozzájárulást kell átutalnia a területileg illetékes Kereskedelmi és Iparkamara bankszámlájára. A kamarai hozzájárulás 5000 Ft-os díjának befizetési határideje 2019. március 31.
Mutatjuk, hogy milyen számlszámra kell az átutalásokat teljesíteni: Mit jelent a naptejeken lévő faktorszám? Hányas faktorú napolajat érdemes használni?
2019.03.17. 15:37
A hazai boltok polcain számtalan naptej márka (pl. Garnier Ambre Solaire, Hawaiian Tropic, Nivea, Sundance, Cien, Vichy, stb.) sorakozik, és egyik drágább, mint a másik. Így ha egy 4 fős család nyaralni indul egy hétre - mely egyébként sem olcsó mulatság - jelentős kiadást fog számukra jelenteni a naptej megvásárlása. Ne sajnáljuk rá a pénzt! ELMŰ-ÉMÁSZ ügyfélszolgálati irodák Borsod Abaúj Zemplén megyében
2019.03.12. 19:20
Elmü-Émász ügyfélszolgálati irodák címe, nyitvatartása és telefonszáma Borsod Abaúj Zemplén Megyében. Ügyfélszolgálati irodák az alábbi településeken vannak: Abaújszántó, Cigánd, Edelény, Encs, Kazincbarcika, Mezőcsát, Mezőkövesd, Miskolc, Ózd, Putnok, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs, Szikszó, Tiszaújváros, Tokaj (fiókirodák). Mi a címe, mi a telefonszáma és mi a nyitvatartási ideje, ügyfolfogadási ideje az ügyfélszolgálatoknak? Ez a 10 film volt a legjobb 2018-ban - Láttad őket?
2019.03.07. 16:15
Hogy kinek melyik a legjobb film, az nagyon szubjektív. Van aki a vidám vígjátékokat keresi, másokat pedig a tartalmasabb, elgondolkodtatóbb drámák vonnzák. De azért egy izgalmas krimi, akció és thriller is jöhet! Szóval melyik film volt a legjobb 2018-ban? Álljon itt egy nemzetközi moziportál, az IMDB top 10-es ranglistája.
Ha még nem láttad, rajta, mindegyik letölthető az ncore-ról. Kategóriák
Legnépszerűbb
-
Cigaretta árak 2023 - mennyibe kerül egy doboz cigi 2023-ban?
2022.12.29. 19:51 -
Dohány árak 2023 - Finomra vágott dohány ára cigaretta sodráshoz 2023
2023.01.02. 16:29 -
IQOS árak 2023 - IQOS ára dohányboltban 2023-ban
2023.01.02. 19:40 -
Áttörés az autizmus kezelésében: rendbejött egy magyar kisfiú
2017.05.01. 08:30 -
Fiú utónevek 2023 - Hivatalos fiú keresztnevek listája ABC rendben 2023 - anyakönyvezhető férfi nevek 2023 teljes lista
2022.11.09. 09:04 -
Mennyibe kerül egy doboz cigaretta 2019-ben? Aktuális cigi árak listája
2019.05.06. 13:27 -
Szabadság 2024 - Éves szabadság 2024-ben: hány szabadnapot lehet kivenni? Hány nap szabadság jár 2024-ben egy munkavállalónak?
2023.07.18. 06:51 -
Mennyi vizet fogyaszt egy átlagos család egy nap?
2017.01.04. 04:01 -
Mit jelent a slim fit, a body fit és a regular fit kifejezés a férfi ingeken?
2017.02.02. 19:40 -
Anyakönyvi kivonat 2023 / 2024 - Születési anyakönyvi kivonat igénylése online 2024-ben
2022.11.17. 04:40
Legújabb
-
Spinbetter áttekintés: játékok, mobilos élmény és használhatóság
2026. 10. 15. -
Felmondanál a munkahelyeden? Ezeken a hibákon többhavi fizetésed múlhat
2026. 10. 15. -
Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl
2026. 10. 15. -
A sci-fik egészségügye már épül – csak nem ott, ahol keressük
2026. 10. 15. -
Fordulat a bankkártyás vásárlásoknál: a magyarok már többször fizetnek külföldi oldalakon, mint hazaiakon
2026. 10. 15. -
Sikeres műszaki vizsga után: milyen bizonyítványt kapsz, és hogyan hosszabbodik meg a forgalmi érvényessége?
2026. 10. 15. -
Megosztott családi pótlék: mikor jár 50–50 százalék a külön élő szülőknek?
2026. 10. 15. -
Egyetlen túl korai aláírás miatt elbukhat a társasházi pályázat
2026. 10. 15. -
Felértékelődik az 50+ korosztály szerepe Magyarországon
2026. 10. 14. -
Stratégiai partnerként segíti az önkormányzatok fejlődését az OTP Bank
2026. 10. 14.
















