Összeilletek-e a pároddal? Most végre kiderül

Összeilletek-e a pároddal? Most végre kiderül
2016. 03. 11.
Számos kémiai anyag aktiválódik szervezetünkben ha szerelmesek vagyuk. Tudósok folyamatosan kutatják, hogy melyek azok az anyagok, melyek szerepet játszhatnak a szerelem fellobbanásában és melyek azok, amelyek a hosszú távú kapcsolat kialakulásáért lehetnek felelősek.

Megnyílt a Premier Kultcafe

Megnyílt a Premier Kultcafe
2016. 03. 10.
Megnyílt Budapesten az egykori Vörösmarty mozi tereiben a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Premier Kultcafe, amely többek közt filmvetítéssel és kávéházi szolgáltatásokkal várja a látogatókat csütörtöktől.

Ismét lesz versünnep Székesfehérváron

Ismét lesz versünnep Székesfehérváron
2016. 03. 10.
Székesfehérvári oktatási intézmények tanulói, az egyházmegye diákjai, valamint fehérvári lakcímű, de nem helyben tanuló 9-13. osztályos diákok nevezhetnek az áprilisban hetedik alkalommal megrendezendő Fehérvári Versünnep elnevezésű szavalóversenyre, amelyet a Fehérvár Médiacentrum szervez a székesfehérvári egyházmegyével, Székesfehérvár önkormányzatával, a Szent István Művelődési Házzal és a Vörösmarty Színházzal együttműködve.

A húsevéstől lett az arcuk olyan, amilyen

A húsevéstől lett az arcuk olyan, amilyen
2016. 03. 10.
A nyers hús fogyasztása és a pattintott kőszerszámok használata hatással volt az ősember arcberendezésének átalakulására - tárták fel a Harvard Egyetem tudósai egy új tanulmányban.

Újra tüntettek a taxisok

Újra tüntettek a taxisok
2016. 03. 10.
A Deák téren folytatódott csütörtök délelőtt a fővárosi taxisok demonstrációja, amelyen a Uber és más hasonló közösségi személyszállítási szolgáltatások működése ellen tiltakoznak.

Mezítláb menekült a csempész, még az autóját is ott hagyta

Mezítláb menekült a csempész, még az autóját is ott hagyta
2016. 03. 10.
Az autóját tízmillió forint értékű cigarettaszállítmánnyal hátrahagyó, mezítláb menekülő csempészt fogtak el a pénzügyőrök és a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) megyei adó- és vámigazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Mit mutat a neved az indiai számmisztika szerint?

Mit mutat a neved az indiai számmisztika szerint?
2016. 03. 10.
Az indiai numerológia szerint a nevünk (annak hangzása, betűi) alapvetően határozza meg személyiségünket, kapcsolatunkat a külvilággal.

Az influenzajárvány lassan, de biztosan visszavonul

Az influenzajárvány lassan, de biztosan visszavonul
2016. 03. 09.
Levonulóban van az influenzajárvány, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) legfrissebb összesített adatai szerint az országban február 29. és március 6. között az előző hetinél 17 százalékkal kevesebb, 36 400 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

Már Romániában is többet keresnek

Már Romániában is többet keresnek
2016. 03. 09.
Januárban 1943 lej (135 170 forint) volt a nettó átlagkereset Romániában, ami 11,7 százalékkal magasabb, mint a tavalyi év első hónapjában volt - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.

Ingyen ivartalanítják az örökbe fogadott kutyusokat

Ingyen ivartalanítják az örökbe fogadott kutyusokat
2016. 03. 09.
Ingyenesen ivartalanítja egész évben az Illatos úton örökbe fogadott szuka kutyákat születésszabályozási programja keretében a Vigyél Haza Alapítvány.

Tízezrek tüntettek a nők jogaiért és az erőszak ellen

Tízezrek tüntettek a nők jogaiért és az erőszak ellen
2016. 03. 09.
Különböző feminista szervezetek felhívására több mint harminc spanyol városban tüntettek tízezrek a nők jogaiért és az erőszak ellen a nemzetközi nőnapon kedd este.

Úgy tűnik végre több lesz a munkahely

Úgy tűnik végre több lesz a munkahely
2016. 03. 09.
A munkaadók 16 százaléka tervez létszámbővítést 2016 második negyedévében a Manpower munkaerőpiaci szolgáltató cég kedden közzétett felmérése szerint.

Mi a Te lelki számod, és mit jelent ez a jövődre nézve?

Mi a Te lelki számod, és mit jelent ez a jövődre nézve?
2016. 03. 09.
A lelki számod azt mutatja meg , hogy hogyan vélekedsz magadról, hogyan látod saját magadat. Ez a szám mutatja meg, hogy milyen a Te alapvető egyéniséged és mi az ami valójában lenni szeretnél az életedben.

Jönnek az új hibrid autók!

Jönnek az új hibrid autók!
2016. 03. 08.
Alacsonyfeszültségű, 48 voltos elektromos rendszerrel működő benzin-elektromos hibrid autókat fejlesztenek ki kínai autógyárak elsősorban a járművek üzemanyag-fogyasztásának csökkentése érdekében - számolt be a Wall Street Journal hírportálja.

Túlzsúfoltak nálunk a börtönök

Túlzsúfoltak nálunk a börtönök
2016. 03. 08.
Bár az utóbbi években valamelyest enyhült a börtönök túlzsúfoltsága Európában, ez továbbra is minden negyedik büntetés-végrehajtási intézetben problémát jelent. A legnagyobb túlzsúfoltság Magyarországon mutatkozott a vizsgált időszakban - derült ki az Európa Tanács (ET) kedden nyilvánosságra hozott jelentéséből.

Népszerű úticél Csehország

Népszerű úticél Csehország
2016. 03. 08.
Rekordszámú, 27,8 millió külföldi látogató járt tavaly Csehországban, ami éves szinten 8 százalékos növekedés, többségük, 14,4 millió turista azonban csak egy napot töltött ott, a külföldi látogatók napi átlagban 2769 koronát (mintegy 32 500 forint) költöttek el - közölte a CzechTourism idegenforgalmi ügynökség közleményében.

A japánok imádják a magyar bort

A japánok imádják a magyar bort
2016. 03. 08.
Japánban a legismertebb magyar bor a tokaji, amelyből jelentős mennyiséget vásárolnak a távol-keleti szigetországban, de mellette több más kiváló minőségű magyar bornak is helye van az itteni piacon - mondta az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos az MTI-nek a helyszínről, Tokióból telefonon kedden.

Körömlakklemosóval keverte őssze a drogokat

Körömlakklemosóval keverte őssze a drogokat
2016. 03. 08.
Vádat emeltek egy zalai férfi ellen, aki különböző drogokat kevert össze körömlakklemosóval vagy hígítóval, és ezekből egy fiatalkorú fiúnak is értékesített - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.

Milyen autója van? Megmondjuk mennyire kell félnie, hogy ellopják

Milyen autója van? Megmondjuk mennyire kell félnie, hogy ellopják
2016. 03. 08.
Általános igazság, hogy nincs ellophatatlan autó, és a tolvaj sajnos sohasem alszik...

Mennyi időbe telik kitölteni annyi lottószelvényt, hogy biztosan nyerjünk?

Mennyi időbe telik kitölteni annyi lottószelvényt, hogy biztosan nyerjünk?
2016. 03. 08.
Sokan eljátszottak már a gondolattal, hogy teljes fizetésükből lottószelvényt vesznek és a sok-sok szelvénnyel nagy eséllyel elviszik a főnyereményt. Mások úgy gondolják, hogy összeállnak sokan, és együtt vásárolnak rengeteg szelvényt, ezzel jelentősen megnövelve nyerési esélyeiket.

Nem félnek az átoktól! Megbolygatják Shakespeare sírját

Nem félnek az átoktól! Megbolygatják Shakespeare sírját
2016. 03. 07.
Első alkalommal vetik alá radarvizsgálatnak William Shakespeare sírját, nem törődve a drámaíró végső nyughelyének megbolygatóit fenyegető átokkal - írja a Telegraph internetes kiadásában.

Doppingolt az olimpián, csúnyán lebukott

Doppingolt az olimpián, csúnyán lebukott
2016. 03. 07.
Doppingvétségen érték Gamze Bulut török futót, aki ezüstérmet nyert női 1500 méteren a londoni olimpián.

Mostantól súlyosabb büntetés jár az engedély nélküli taxizásért

Mostantól súlyosabb büntetés jár az engedély nélküli taxizásért
2016. 03. 07.
Március 11-től újabb szankciók lépnek életbe az engedély nélküli, feketepiaci taxizás visszaszorítása érdekében - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Liza, a rókatündér jött, látott, és el is vitt 7 díjat

Liza, a rókatündér jött, látott, és el is vitt 7 díjat
2016. 03. 07.
A Liza, a rókatündér című alkotás nyerte el a legjobb nagyjátékfilmnek járó díjat a 2. Magyar Filmhéten, amelynek vasárnap esti gáláján először adták át a Magyar Filmdíjakat összesen 18 kategóriában. Különdíjat kapott az Oscar-díjas Saul fia.

Gond lehet a prosztatámmal?

Gond lehet a prosztatámmal?
2016. 03. 07.
A prosztata leggyakoribb betegségei a prosztatagyulladás és a prosztata jóindulatú megnagyobbodása, ritkább esetben a prosztata rákos megbetegedése. A tünetek mindhárom esetben hasonlóak: vizelési nehézségek, fájdalom, potenciazavar.

Ezen a héten is borús időnek nézünk elébe

Ezen a héten is borús időnek nézünk elébe
2016. 03. 07.
A jövő héten is folytatódik a borús, többször csapadékos idő, a hét második felében erős, viharos szélre is készülni kell. A leghidegebb órákban fagypont körüli hőmérséklet is lehet, s helyenként nappal is csak 6 Celsius-fokig melegszik a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Hányast kapnál irodalomból kisiskolásként?

Hányast kapnál irodalomból kisiskolásként?
2016. 03. 06.
Szeretnéd tesztelni irodalomtudásodat?

Milyen a helyesírásod? Most tesztelheted!

Milyen a helyesírásod? Most tesztelheted!
2016. 03. 05.
Napjainkban már általában számítógéppel szerkesztünk, e-mailt írunk levél helyett, SMS-t küldünk telefonról vagy épp Facebook-on kommentelünk.

Több, mint 800 tonna csokoládényúl csúszik le Húsvétkor

Több, mint 800 tonna csokoládényúl csúszik le Húsvétkor
2016. 03. 04.
Jelentősen bővül az élelmiszerek eladása húsvétkor, az idei húsvéti költekezés az élelmiszerek forgalmában az előző évek adatai szerint mintegy 50-60 milliárd forintos többletet jelenthet - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI érdeklődésére.

Gáspár Evelin fogyókúrázókba öntött erőt

Gáspár Evelin fogyókúrázókba öntött erőt
2016. 03. 04.
Belülről segített a zsír támadásában Gáspár Evelin, aki tíz lelkes nőnek mesélt fogyása történetéről. A fiatal lány az elmúlt években 30 kilót fogyott, kitartását Rénes Szilvia életmód tanácsadó és személyi edző is példaértékűnek tartja, ezért hívta meg előadást tartani.
Kategóriák
Legnépszerűbb
Legújabb